Az egyszeri, ötszázezer forintos támogatást jelentő, kamatmentes és szabad felhasználású Diákhitel Plusz szeptember 30-ig igényelhető – nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának Rákossy Balázs, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Rákossy kérdésünkre elmondta, hogy körülbelül a felsőoktatásban tanuló hallgatók negyede veszi igénybe termékeiket, amelyet határon túli magyarok és az Erasmus-programban résztvevők is kérhetnek. (Forrás: Magyar Nemzet)
– Számos olyan támogatás áll a hallgatók rendelkezésére, ami hozzájárul, hogy az esélyegyenlőség minél hangsúlyosabban jelenjen meg az oktatásban, ennek egyik oszlopa a Diákhitel Központ termékeinek rendszere – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Rákossy Balázs, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Hozzátette: a különböző hitelkonstrukciók közül csupán a Diákhitel 1-nek van kamata, amely jelenleg 4,99 százalék, így nagyon kedvezőnek mondható a mostani körülmények között. – Egy hasonló hitelkerethez való hozzájutás piaci alapon nemcsak bonyolultabb, hanem költségesebb is. Diákhitelek esetében nincs szükség kezesre, hitelfedezeti értékelésre, csak az a követelmény, hogy az igénylőnek legyen érvényes hallgatói jogviszonya – fejtette ki Rákossy, aki a Diákhitel Központ kapcsán kiemelte, céljuk, hogy a Kárpát-medencében ne legyen olyan magyar diák, aki anyagi helyzete miatt nem tud a tehetségének megfelelő felsőoktatási intézménybe kerülni.
– A már említett Diákhitel 1 szabad felhasználású termék, havonta 15 ezertől 150 ezer forintig terjedő összegben vehető fel, egy tanítási évben ez maximálisan 1,5 millió forintot jelent – szögezte le a vezérigazgató.
NEM SZÁMÍTANAK FEL KAMATOT
Rákossy Balázs elmondta, hogy a Diákhitel 2 a képzési költségek finanszírozására használható a teljes önköltség erejéig. – Az általános állami kamattámogatásnak köszönhetően ezen hitel esetében nem számítunk fel kamatot a hitelfelvevőknek, és ezt is csak a hallgatói jogviszony megszűnését követően kell elkezdeni törleszteni – hangsúlyozta a vezérigazgató. A Diákhitel Pluszra rátérve kifejtette: ez egy egyszeri támogatást biztosít maximálisan ötszázezer forint értékben. A hitelfelvevők számára a kamat itt is nulla százalék, ám ezt a terméket csak szeptember 30-ig lehet igényelni. – Vizsgáljuk a kérdést, hogy megmaradhat-e a Diákhitel Plusz, ami még számos konzultációt igényel, ezért ezzel a lehetőséggel most érdemes élni – figyelmeztetett a vezérigazgató.
HAT ÉV ALATT FIZETIK VISSZA
Rákossy Balázs kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy évente átlagosan százezer hallgatót vesznek fel a felsőoktatási intézmények Magyarországon, közülük nagyjából 25 ezren élnek a Diákhitel Központ nyújtotta lehetőségek valamelyikével. – Ez mutatja a termékeink népszerűségét. Átlagosan hat év alatt fizetik vissza a hallgatók a diákhiteleket, és egy százalék körül van a hitelek bedőlésének aránya – árulta el a vezérigazgató.
A Mediaworks Hírcentruma rákérdezett arra is, hogy milyen arányban élnek a lehetőséggel a hallgatók, ha nemek szerint vizsgáljuk a kérdést.
Rákossy Balázs szerint a támogatással élők aránya közel azonos. – A 2022. július végén lejáró hitelek esetében a nők hányada alig valamivel nagyobb: 54-46 százalék a megoszlás – árulta el a vezérigazgató.
ONLINE IS IGÉNYELHETŐ
A diákhitelek online is igényelhetők, a Diákhitel Pluszt azonban papíralapon tudják kérni a hallgatók a központ partnerpontjain, amelyek listája megtalálható a szervezet honlapján.
– A határon túli magyarok akkor tudják igénybe venni a szabad felhasználású Diákhitel 1-et, ha magyar állampolgárok, rendelkeznek hallgatói jogviszonnyal és EGT-tagországban folytatnak tanulmányokat – válaszolta kérdésünkre Rákossy Balázs. Hozzátette:
– Az Erasmus-programhoz is igénybe lehet venni a szabad felhasználású Diákhitel 1-et, amely ebben az esetben havonta akár háromszázezer forintot is jelenthet egy hallgatónak, legfeljebb két félév esetében.
A vezérigazgatót arról is kérdeztük, hogy milyen terhet jelenthet a későbbiekben a visszafizetés. – A törlesztési kötelezettség a hallgatói jogviszony megszűnését követő negyedik hónap első napjától kezdődik. A törlesztőrészlet összege évenként változhat, mert a fizetendő részletet az első két évben a bruttó minimálbér alapján, a harmadik évtől pedig a bruttó jövedelem alapján határozzák meg – húzta alá Rákossy Balázs. A törlesztőrészletek a havi jövedelem néhány százalékát jelentik, a pontos részletekről az egyes termékek esetében érdemes személyesen vagy online tájékozódni.
– Ha 2022 októberétől megkezdődik a törlesztési kötelezettség, akkor októberben, novemberben és decemberben a 2021. október 31-én érvényes bruttó minimálbér alapján meghatározott részletet kell fizetni, és ez az időszak lesz az első törlesztési tárgyév – hozta fel példaként a vezérigazgató.
Kiemelte: – 2024 már a harmadik törlesztési tárgyév, és ekkor vizsgáljuk meg a két évvel korábbi éves bruttó jövedelmet. Ez fogja képezni a törlesztőrészlet alapját. Ha nem volt jövedelme a törlesztőnek vagy az alacsonyabb volt, mint a bruttó minimálbér, akkor továbbra is a minimálbér lesz a törlesztőrészlet alapja.
Rákossy Balázs fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a diákhitelek költségmentesen előtörleszthetők, illetve kitért arra is, hogy a hitelfelvételt követően a második gyermeket világra hozó édesanyák tartozásának felét, a harmadik gyermek esetén pedig a teljes tartozást elengedik.
Nézd meg további bejegyzéseinket is!