A Diákhitel Központ hisz abban, hogy úgy az ország gyarapodásának és versenyképeségének, mint az egyének boldogulásának egyik legfontosabb záloga a kiművelt emberfő, a korszerű és magas szintű tudás, szaktudás megszerzése.
Célunk mindig is az volt, hogy elősegítsük a társadalmi mobilitást és integrációt, hogy a Kárpát-medencében ne legyen olyan fiatal, akinek anyagi gondjai miatt kellene feladnia továbbtanulási álmait, mondta el Rákossy Balázs vezérigazgató az aláírási ünnepségen.
A szociális és gyermekvédelmi feladatok kiemelt társadalmi jelentőséggel bírnak, ezért olyan programokat kívánunk közösen megvalósítani, amelyek segítik mind a gyermekvédelmi és gyermekjóléti, mind a szociális intézmények ellátórendszerében lévő személyek élethelyzetének javítását, valamint segítik Társaságunk munkatársaink szemléletformálását. Ezen célok közös előmozdítása érdekében jött létre a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal a megállapodás.
A Diákhitel Központ és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság együttműködésével az is lehetővé válik, hogy Magyarország később még több kiművelt emberfő tudásával gazdagodjon.
Nézd meg további bejegyzéseinket is!