Budapest, 2022. június 27. – A jelentősen emelkedő kamatszintek, a háborús gazdasági helyzet és a globális inflációs hatások ellenére továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel2, a Képzési Hitel és a Diákhitel Plusz. Tehát 0 százalékos kamattal lehet igényelni a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2 terméket, a Képzési Hitelt és a valaha volt legnépszerűbb, még szeptember 30-ig igényelhető Diákhitel Pluszt is.

A szabadon felhasználható Diákhitel1 kamata 2022. július 1-vel 4,99%-ra – azaz a jegybanki alapkamat alatti szintre – emelkedik, mely továbbra is a legkedvezőbb feltételekkel rendelkező szabadfelhasználású hiteltermék marad.

A szabad felhasználású Diákhitel1 tanulmányi hónaponként akár 150 ezer forintig is igényelhető, ezáltal évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a hallgatók.
A Diákhitel Központ termékei kapcsán kiemelendő, hogy a bármikor igényelhető és ingyenesen előtörleszthető termékek iránti kereslet az alacsony kamatoknak, a kedvező feltételeknek, valamint a 2018-ban a kormány által bevezetett családi kedvezményeknek köszönhetően évről évre emelkedik. A hitelkonstrukciók tehát érdemi segítséget jelentenek a hallgatóknak.

2018-tól, ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. A kormány döntésének megfelelően alig három év alatt közel 7000 édesanyának több, mint 6 milliárd forint értékben engedhettük el a tartozását.

A kormány döntése értelmében, azon ügyfeleink számára, akik eddig éltek a hitelmoratórium adta lehetőséggel, továbbra is biztosítja a Diákhitel Központ a moratóriumban való bennmaradást.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink