A jelenlegi mintegy 270 000 felsőoktatási hallgatóból már minden ötödik igénybe veszi a Diákhitel Központ által nyújtott hallgatói hitelkonstrukciók valamelyikét. A diákhitelek dinamikusan növekvő népszerűségének köszönhetően már több mint 50 000 hallgató rendelkezik diákhitellel, tájékoztatott Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
 

Az idei év slágertermékét a május 1-jétől elérhető teljesen szabadfelhasználású, maximum félmillió forintos, kamatmentes Diákhitel Pluszt már majdnem 20 000 hallgató igényelte. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a hitelfajtát a felvételt követő 1 év után kell elkezdeni törleszteni, miközben a Diákhitel1 és a Diákhitel2 esetén csak a diploma megszerzését követően áll be a törlesztési kötelezettség.

Magyar Péter elmondta, hogy már minden harmadik költségtérítéses szakra felvett hallgató él a kamatmentes Diákhitel2 nyújtotta lehetőséggel és ezzel bizonyítja, hogy tudásba fektetni érdemes. Hozzátette továbbá, hogy rendkívül sok diák él a Kormány döntése alapján augusztus 15-től már akár havi 150 000 forintig igényelhető, szabad felhasználású Diákhitel1 nyújtotta lehetőséggel.

Köszönhetően a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek és a hitelbírálat, valamint biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékeknek, a hallgatók között évről évre emelkedik a diákhitelek iránti kereslet. Magyar Péter emlékeztetett arra, hogy a második gyermek megszületése után az édesanya diákhitelének 50%-át, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Elmondta, hogy a diákhitelek igénylési folyamata egyszerű, a Diákhitel1 és a Diákhitel2 online igényelhető, ügyfélkapus azonosítással, Neptun rendszeren keresztül és nincs szükség sem személyes jelenlétre sem papír alapú dokumentumok benyújtására.

A termékek részleteiről a Diákhitel Központ folyamatosan tájékoztatást nyújt, valamint a legfontosabb információk elérhetők a www.diakhitel.hu oldalon is.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink