Diákhitel az EFOTT 2024 fesztiválon

Nem csak egy helyszínen várunk az EFOTT fesztiválon

Kevesebb költség, több lehetőség

Nem csak egy helyszínen várunk az EFOTT fesztiválon

Sok diák egymás kezét fogja a képen

MÁSOK VAGYUNK

Küldetésünk

A Diákhitel Központ Zrt. állami tulajdonban álló, nem profit orientált szervezet, amely kimondottan a felsőoktatási tanulmányok pénzügyi támogatására jött létre.

Míg a hagyományos pénzintézetek célja a hitelfolyósítás során a nyereség szerzése, a hallgatókra szabott diákhitel abból a megfontolásból született, hogy a felsőoktatásban való részvétel mindenki számára elérhetővé váljon.

Vélemények a diákhitelről

  • “…nekivágtam, jelentkeztem az álom egyetemre és a vágyott szakra, fel is vettek. A diákhitel lehetőségével sikerült elköltöznöm egy albérletbe és építeni a saját kis életem, ezt a döntést azóta sem bántam meg, hiszen „nélkületek” nem ment volna!”

  • “Ahol kopogtatnak, ott ajtó nyílik.” Nekem a diákhitel ott segített, ahol a szüleim már nem tudtak. Három szóval jellemezném: lehetőség, biztonság, remény.”

  • “Az elsők között vettem igénybe a Diákhitel segítségét 2001-ben akkor, amikor jelentkeztem főiskolára. Minden álmom az volt hogy védőnő lehessek. Már 16 éve dolgozom a szakmában. Köszönöm a lehetőséget, nélkületek nem sikerült volna!” 

(“Meséld el a TörténeTEd” kampány 2021.)

hallgatókra tervezve

A Diákhitel más, mint egy banki hitel, mert…

Miért válaszd a Diákhitel konstrukciókat? Felsoroltunk pár olyan előnyt, ami biztosan tetszeni fog!

Teljes online ügyintézés

Ügyfélkapus regisztrációval már az igénylés is intézhető otthonról.

Nincs hitelbírálat, kezes és fedezet

Elég ha aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezel.

Törlesztés? Majd, ha végeztél!

Koncentrálj a tanulmányaidra, a visszafizetést elég csak a hallgatói jogviszony megszűnése után megkezdened.

Jövedelemarányos törlesztés

A törlesztőrészlet a jövedelmet követi, így mindig alkalmazkodik az aktuális élethelyzethez.

Rugalmasan módosítható hitelösszeg

Ha változik a pénzügyi helyzeted, akár félévente módosíthatod az igényelt összeget.

Rejtett költségektől mentes

Nincs apróbetűs rész. A Diákhitel1 esetében a kamat minden költséget tartalmaz, a Diákhitel2 pedig valóban kamatmentes.

Családtámogatási kedvezmények

A gyermekvállalást kamatmentességgel, törlesztési kötelezettség szünetelésével, részleges és teljes tartozáselengedéssel támogatjuk.

törlesztési információk

Segítünk megvalósítani a fiatalok céljait!

Olyan módon, hogy ez később se gátolja őket az önálló életük elindításában.

A diákhitel visszafizetését megkönnyíti, hogy:

– a kötelező törlesztési időszak csak a tanulmányok befejezése után, a jogviszony megszűnésekor kezdődik,

– a törlesztőrészlet az első két évben a minimálbérhez, majd a jövedelemhez igazodik,

– a törlesztő összeg később sem megterhelő, Diákhitel1 esetében a jövedelem 6%-a, Diákhitel2 esetében a jövedelem 4-11%-a (a felvett összegtől függően).

kedvezmények

Családtámogatási kedvezmények!

Gyermek születése, vagy örökbefogadás esetén, családtámogatás kedvezményekkel könnyítjük meg a diákhitel visszafizetését. Azonban számos további kedvezmény és támogatás is segít a futamidő során, ezekről bővebben ide kattintva lehet olvasni!

2023. január 1-től bővült a családtámogatások rendszere! Erről bővebben itt lehet olvasni:
Hatalmas segítség a diákhiteles édesanyáknak

1 Gyermek esetében
Kedvezmények
  • Kérheted a törlesztési kötelezettség szüneteltetését.*

*A várandósság 91. napjától.

2 Gyermek esetében
Kedvezmények
  • Kérheted a törlesztési kötelezettség szüneteltetését.*

  • Az anyák esetében elengedjük a tartozás felét (ha több szerződésed van, az általad választott szerződésre nézve).

*A várandósság 91. napjától.

3 Gyermek esetében
Kedvezmények
  • Kérheted a törlesztési kötelezettség szüneteltetését.*

  • Az anyák esetében elengedjük a teljes tartozást (ha több szerződésed van, az általad választott szerződésre nézve).

*A várandósság 91. napjától.

hasznos információ szülőknek

Miért a Diákhitel a megfelelő választás?

Korai törlesztés lehetősége

A diákhitel kötelező törlesztése csak a tanulmányok után kezdődik meg, de nincs akadálya a korábbi törlesztésnek sem. A diákhitellel a tanulmányok finanszírozása megelőlegezhető úgy is, hogy akár már az adott félévben kiegyenlíthető a tartozás.

Rugalmas visszafizetési opciók

k családnak okoz például gondot, hogy a félév elején, egy összegben fizessék be a tandíjat. Ilyenkor gyakran választják azt a megoldást, hogy a hallgató diákhitelt igényel, majd azt még a félév során, kisebb részletekben akár a diákmunkából, akár szülői segítséggel visszafizeti, így a diákhitel azoknak a szülőknek is segítséget jelenthet, akik maguk kívánják a gyermekeik tanulmányait finanszírozni.

Biztonságos választás

A diákhitel visszafizetése jellemzően nem okoz gondot, sőt kiemelkedően magas azoknak az aránya, akik még a kötelezőnél magasabb törlesztőrészlet fizetését is tudják vállalni.

Könnyű finanszírozhatóság

A 2016-tól 2019-ig terjedő időszakban az ügyfelek a Diákhitel1-nél 38%-kal, a Diákhitel2-nél 92%-kal fizettek átlagosan többet az előírt törlesztőrészletekhez képest.

Kevesek számára okoz problémát

A piaci hiteleknél tapasztaltakhoz képest pedig gyakorlatilag elenyésző azon ügyfelek száma, akiknek problémát okozna a diákhitel visszafizetése, és ők is általában azok közül kerülnek ki, akik félbehagyják tanulmányaikat.

Átvehető költségek

A diákhitel jó megoldás azoknak a szülőknek, akik rugalmas pénzügyi konstrukciót keresnek gyermekük tanulmányainak finanszírozásához, hiszen a diákhitel törlesztőrészletek befizetése teljesíthető a gyermek helyett. A törlesztés beazonosításánál kizárólag az ügyfél nevét és a szerződésszámot ellenőrizzük.